Bizonyára sokakat érdekel hogyan is alakul a "floorballéletem". Mint már említettem, találkoztunk Dahnnal a Sten Sture edzőjével, aki mesélt a lehetőségekről, a klubról, mindenről. És másnap már el is mentem az edzésükre. Az edzés előtt Dahn elmondta, hogy milyen feladatokat fogunk csinálni. Sok labdás feladat, nem igazán kemény edzés.
Majd bemutatott a lányoknak, akik nagyon szimpatikusnak tűntek. :)
A bemelegítés egyfajta játékos gyakorlat volt. Röplabdával játszottunk, passzolgatni kellett (minden passz előtt a földet kellett érinteni) majd gólt kellett dobni. Majd 5-ös csoportokba álltunk és passzulgattunk időre. 2 perc alatt kellett minél többet... mi olyan 220 körül teljesítettünk. Később labdás feladatok, sok passzal, lövéssel. A feladatok nem mentek rosszul, dicséretet is kaptam. Majd játszottunk egymás ellen kb 1-1 perceket.. A játék nem igazán ment, kerestem a helyem a pályán, nem igazán tudtam felvenni a ritmust a sok test-test elleni küzdelemben. De összességében jó volt. nagyon ügyes lányok vannak, sokat lehet tőlük tanulni.
A lányok a hétvégén edzőtáborozni mentek a közeli Salába. Én csak vasárnap tudtam velük tartani. Miután megérkeztünk a lányok épp akkor érkeztek meg a futásról. 2 személy köszöntött engem és sajnálták, hogy nem tudtunk találkozni a szerdai edzésen. Ők pedig a Rhöös testvérek: Elin és Ina. Eléggé meglepődtem mikor odaléptek hozzám és kezetráztunk. Mindketten megfordultak már a svéd válogatottban és az IKSU-ban egyaránt. Elin tavaly érkezett a csapathoz, Ina pedig most igazolt a Sten Sture-hoz mivel Uppsalában kapott munkát.
Úgy terveztük, hogy lesz délelőtt egy edzés a meccs előtt, amin én is részt vehetek. Sajnos azonban kettős foglalás történt és mi húztuk a rövidebbet, így elmentünk a lányok szállására, ahol egy kicsit lehetett pihenni és aztán jöhetett a taktikai megbeszélés. Dahn beavatott a védekezési taktikájukba. Nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a védekezésre!! Majd az edzők, segítők főztek spagettit (tudni kell nem egy ember van a csapat mellett, vannak vagy 5-en az edzőn kívül). Ebéd után elsétáltunk a csarnokig a meccsre, ahol a helyi csapat ellen játszottak. Már bemelegítettek míg az ellenfél még mindig nem mutatkozott. Kiderült, hogy nem tudnak a meccsről, így újra edzettek a lányok. A védekezési elemek tökéletes megvílósítását láthattam a pályán.
Majd játszottak egymás ellen. Nagyon szép helyzeteket dolgoztak ki, élvezet volt nézni.
A játék után volt egy kis közös beszélgetés, evés. A régi meisés melegítő volt rajtam, amin egy 6-os szám van. Elin kiszúrta és kérdezte, hogy 6-os számú játékos voltam-e. Elmondta, hogy ő is 6-os és az ikertestvére Ina pedig 66-os. Nagyon szeretik a 6-os számot (pedig nincs köze a születési dátumukhoz..) és gyakran az ördögi ikeknek hívják őket. Amint egymás mellé álltak a pályán tényleg ők voltak az ördög lányai (6 66) :D.
A csapat végig nagyon rendes volt, egyre több emberrel beszélgettem, aranyosak! :)
A nap után iszonyatosan fáradt voltam, így már 8-kor nyugovóra tértem.
Nagy kedvvel mentem a hétfői edzésre, bár kicsit izgultam. Mikor odaértem a Fyrishovba (ami kb 5 perc biciklivel) már mindenki átöltözve várta a taktikai utasításokat, edzés előtt átbeszéltük az edzésmenetet. Újabb meglepetés, Ina barátja a svájci Cedric (aki szintén válogatott kerettag) ellátogatott az edzésre.
A megbeszélés után felvettük a futócipőinket és irány a szabad, majd fél óra futás után (egy jó nagy kör Uppsalában) visszaérkeztünk a csarnokba. Nagyon kellemes futás volt, jó bemelegítés.
A pályán 4-esével álltunk és passzolgatni kellett időre. A Rhöös testvérekhez kerültem. 2 perc alatt 184-et passzolgattunk.. nem túl jó. Majd kettesével álltunk. Én egy kedves Fanny nevezetű lánnyal álltam párban. Az idő mostmár csak 1 perc volt. Az első körben 108-at sikerült, ami megint nem a legjobb.. Következő kör... gyorsítottunk a tempón.. majd 124-et sikerült passzolni ( kb 3-4 m távolságra egymástól..) ez a második legjobb eredmény volt.. A Rhöös lányok 126-ot passzoltak... :D
Majd kapus bemelegítés, labdás feladatok, 2-az 1 ellen majd 3-a 2 ellen.
Végül játék méghozzá kispályán 3 a 3 ellen. Két 6-os csapatot csináltunk: Elin és Emily mellett kaptam helyet. Rendkívül gyors volt a tempó, folyt a test-test elleni küzdelem. Az elején Elin kapott egy labdát tőlem, amit szépen bepöckölt, gól. Majd további szép megmozdulások, kíváló gólok. Jól éreztem magam és a játékom sem volt rossz. Kb egy háromnegyed óra játék után végeztünk. A végére már eléggé elfáradtam, a lábamban kisebb görcs volt. Hát igen, nem igazán vagyok ehhez hozzászokva.
Sok dícséretet kaptam: Bra Nora! Mindenki támogat, tanácsot ad. A Rhöös testvérek is nagyon támogatóak, tényleg szeretnének segíteni, átadni a tudásukat.
Legközelebb szerdán játszanak egy edzőmeccset, amit megnézünk, majd másnap újra edzés.
Meglehetősen jó érzéssel tekertem haza, hiszen nagyon jó edzés volt! Remélhetőleg a többi is hasonlóan fog telni! :)
Mielőtt elköszönnék 1-2 szót szeretnék az egri csapathoz fűzni:
Lányok legyetek nagyon ügyesek, játszatok bátran! Sajnálom, hogy nem tarthatok veletek. Nagyon fogok szurkolni, küldöm az energiát! Csak ügyesen!!!!!!!!!! Hajrá EGER!!!!